Megnyitott az Adriateh új önkiszolgáló autómosója Becsehelyen!
Becsehelyről tudni kell, hogy egy igen nagy múlttal rendelkező település. A történelmi kutatások szerint ez a vidék már az i.e. VI. században lakott volt. Ez azért jelentős történelmi múlt. És mi sem természetesebb, minthogy egy ilyen múlttal rendelkező település rendelkezzen egyúttal a legmodernebb önkiszolgáló autómosóval is, amit esetünkben az Adriateh rendszere biztosít az itt élők és az itt átutazók számára. Becsehelyi partnerük megfogadva tanácsunkat forgalmas, frekventált helyet választott, hogy ő is az Adriateh önkiszolgáló autómosó magyarországi hálózatának tagja legyen. Rendszerint ezt szoktuk egyébként tanácsolni ügyfeleinknek, hiszen egy önkiszolgáló autómosó esetében is kiemelkedő jelentőséggel bír a helyszínválasztás. Egy jó helyszínválasztás nagyon fontos a megtérülés szempontjából. Természetesen az ügyfelek szempontjából is fontos a jó megközelíthetőség. De ahogy azt már több referencia önkiszolgáló autómosónk esetében is leírtuk, a megtérülésben a megfelelő helyszín kiválasztása mellett az Adriateh önkiszolgáló autómosók tökéletesen stabil rendszere, valamint az Adriateh által biztosított működtetési feltételek is nagyban segítik a befektetőt.
Az Adriateh becsehelyi önkiszolgáló autómosója a következő paraméterekkel rendelkezik
Becsehelyen a Táncsics Mihály utca 5. található az Adriateh önkiszolgáló autómosója.
A felépítmény típusa Tertis 2 zárt + 1 nyitott állás (teljes értékű fallal lezárva, 3 forgókarral, azaz minden program elérhető benne)
A becsehelyi autómosó a szokásos 6 programmal rendelkezik, és egy állásban van egy 7. program is, ez pedig az alvázmosó.
Nézzük át az említett programokat:
– aktív hab,
– samponos mosás,
– kefés mosás,
– lágyított vizes öblítés,
– wax,
– és a foltmentes öblítés
Ebben az önkiszolgáló autómosóban is került elhelyezésre kiegészítő kisgép, ez pedig 2 darab Quado porszívó, hogy a belső tisztítás is tökéletesen elvégezhető legyen, ha már kívül szépen csillog-villog szeretett autójuk.
És azoknak, akik az autómosás után egy finom kávé mellett döntenek elmondjuk, hogy a telephelyen található egy 21-századi, és egyedi építészettel készült kávézó is.








