Biztosan jó lesz egy önkiszolgáló autómosó?
Ezt a kérdést az én párom tette fel nekem úgy egy évvel ezelőtt. Azt kell tudni rólam, hogy egyidejűleg több kézi autómosót vezettem, de egyik sem a sajátom volt. Jó helyen voltak, elég szép forgalommal, és jelentős árbevétellel. De bármikor elautóztam egy önkiszolgáló autómosó mellett, állandóan ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy ezzel biztosan jobban tudnék pénzt termelni.
Nem mindenki teheti meg, hogy egy önkiszolgáló autómosót üzemeltessen, hiszen elég nagy a kezdeti tőkeigénye. Egy hagyományos autókozmetika sem fillérekben mérhető, de azért oda kevesebb pénz is elég, hogy elinduljon. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, vagyok, hogy édesapám befektetési vállalkozó, így az nem volt kérdés, hogy honnan teremtem majd elő a vállalkozásomhoz a pénzt. Sajnos nem mentem egyetemre, bár az ő elképzelése az volt. Így azt az ajánlatot kaptam, hogy tegyek le valamit az asztalra, bizonyítsam be, hogy a saját kezem munkájából is képes vagyok előbbre jutni, aztán majd térjünk vissza az igényeimre.
A kezdeményezésemre több új autókozmetikát nyitottunk városszerte, és mind befutott.
Itt az ideje beszélgetni!
Elérkezettnek láttam az időt, hogy felhozzam a témát otthon. Azt látta édesapám is, hogy az elmúlt öt évben sikeresen vezettem a kozmetikákat, sőt azt is tudta, hogy az új hat kozmetika nyitását is én vezettem végig. Úgy gondoltam, hogy megvan a bizalom, és most már a saját önkiszolgáló autómosómat is szóba hozhatom.
Egy vasárnapi családi ebéd után nyílt alkalmam az önkiszolgáló autómosó tervét előadnom. Természetesen jöttek a keresztkérdések, hogy miért pont az önkiszolgáló autómosóra esett a választásom, miért lesz ez jó befektetés, nem egyszerűbb-e a már számomra jól bevált terepen maradni, és még sorolhatnám.
Minden kérdésre maradéktalanul megadtam a választ, és abban maradtunk, hogy találjak egy megfelelő konstrukciót, és meglátjuk.
Tudtam, hogy nekem a piacon található legjobbat kell megtalálnom, hogy megkapjam a befektetési összeget. Annak persze nagyon örültem, hogy elismerte a munkámat, a kitartásomat, hiszen ha nem így lenne, most nem is beszélgetnénk erről a lehetőségről.
Hogy alakult az önkiszolgáló autómosó telepítés? A következő cikkből megtudjátok!
Folytatás következik…




