Egyetem után mindjárt önkiszolgáló autómosó befektetés? Ez derültséget váltott ki…
Valóban. Lediplomáztam, de az öt év egyetem alatt semmi nem volt, ami az autómosóval kapcsolatos szerelmemet megváltoztatta volna. Csupán az irány, és az elképzelések változtak. Nagyon sokat tanultam, és az összeszedett tudás rendkívül jó alapot adott az önkiszolgáló autómosó befektetési célú megvalósításához. Természetesen ehhez szükségem volt segítségre, hiszen az alatt a két év alatt, amíg a Géza bácsi kozmetikájában dolgoztam, nem kerestem annyit, amennyi egy önkiszolgáló autómosó befektetéséhez szükséges. Azt viszont tudtam, hogy a szüleim, és az apósomék – merthogy közben elvettem még az egyetem alatt a középiskolai barátnőmet, akiről korábban már említést tettem – szintén segíteni fognak ebben a tervemben.
Egy vasárnapi ebéd alkalmával felvetettem az önkiszolgáló autómosó telepítésével kapcsolatos ötletemet. Ettől először mindenki kezében megállt a villa! Valóban nagy volt a derültség!
Tényleg komolyan gondolta már tíz évesen!
Hagyta el a mondat édesapám száját. És igen, ez a szerelem valóban nem múlt el, csak már más rendszerben gondolkodom.
– Figyelj! – kezdte édesapám – Egy önkiszolgáló autómosó befektetés, az nem kis pénzbe kerül.
– Tudom, éppen ezért szerettem volna hozzátok fordulni. Zsófival (ő a kedvesem) már megbeszéltük, ő támogat ebben. Azt szerettem volna, ha ti is ezt teszitek. Ha befejezzük az ebédet, akkor részletesen elmondom, és számokkal is alátámasztom, hogy ez mekkora üzlet.
– Rendben fiam, akkor együnk, és várjuk a „prezentációt”! – válaszolt most apósom, némi iróniával a hangjában. (ő nem igazán értette ezt a vonzódásomat, de észérvekkel meggyőzhető)
Ebéd után mindannyian leültünk a nappaliban, és bemutattam az önkiszolgáló autómosó befektetésével kapcsolatos elképzeléseimet. Azon már túl voltam, hogy melyik rendszert szeretném telepíteni, minden szükséges adatot megismertem. Mi kell hozzá, milyen engedélyekre lesz szükségem, és természetesen azt is fillérre pontosan kiszámoltam, hogy ez az önkiszolgáló autómosó befektetés mennyi pénzt igényel.
És természetesen azt is levezettem, hogy milyen megtérülés várható. Itt jó hasznát vettem az egyetemi tudásnak. Miután befejeztem az előadásomat, lelkesedést láttam az arcokon, még az apósomén is.
Én kölcsönt kértem tőlük, de társakat kaptam. Így sem rossz, családi vállalkozás lesz!
Folytatjuk…




